Szóval februárban jött az ötlet, hogy ha már úgysem szervezünk idén komolyabb, az előző években már megszokott rendezvényt baráti társulásunkkal, a Looser's Bashel, akkor miért ne használjuk ki a tavasz első hosszabb hétvégéjét és lépünk le pár napra. És így is lett: Pécs-Gyékényes-Mindszentkálla-Csesznek-Pécs vékony vonalakon, szerény hengerlétszámmal.
Az úticél még akkor is változott, mikor mi már bőven úton voltunk, de lévén, hogy sehova sem kellett időre odaérnünk, ezt egy cseppet sem bántuk. Sőt.
Sátor, hálózsák, kispárna és tökmag a táska oldalsó zsebében, ami mint kiderült lehetett volna biztonságosabban is rögzítve. Senki nem vitt sok hengert az útra, a sebesség a hétvégén sokadrangúvá vált. Próbáltunk a térkép vastag vonalaitól távol maradni, a cél az volt, hogy minél alsóbbrendű, de jól járható utakat használjunk.
Az első napon Pécsről az Ormánságot bejárva, Barcs és Gyékényes érintésével Mindszentkálláig jutottunk, ahol az érkezés utáni első pár sör mellett el is döntöttük, hogy a táborunkat nem bontjuk meg másnap sem. Jobbnak láttuk, ha onnan rajzolunk egy vidám amőbát a Bakony tájaira, akad arra amúgy is elég természeti szépség, nézhetünk régi romos várakat, bejárhatjuk a Káli medencét, vagy kanyaroghatunk a Balaton-felvidék girbe-gurba útjain napestig.
Másnap vendéglátónk előző esti házi pálinkájának eredményes ránk tukmálása miatt kissé tétón ugyan, de összeszedtük magunkat, és két jóbaráttal, meg egy kisbusszal kiegészülve Veszprémen át megtámadtuk a Cseszneki vár megmaradt ormait. Laza ebéd, finom kávé, majd vissza a nyeregbe, és az irányt a zöldbe borult Bakony pazar lankáit átszelve hátrahagyott táborunk felé vettük. Késő délután volt már, mire motorjainkkal becsattogtunk az egyébként kifejezetten csendes faluba, Mindszentkállára. Szisszentek a sörök a jóleső fáradt nyugalmat megkoronázandó, tűzrakás és tűz körül történetmesélés parázslásig.
Vasárnap reggel gyorsan szétszéledt a csapat, volt aki a családhoz sietett, volt aki az eső elől menekült, de mindannyian díjaztuk az elmúlt napok spontaneitását, amit az idő teljes figyelmenkívülhagyásával értünk el.
Tudtuk, hogy ha elindulunk, meg is érkezünk. Nem volt kérdés a hova, sem a mikor. Csak mentünk, megérkeztünk és ottvoltunk. Erről mesél most ez a néhány pillantkép.
